Esküszöm, nem értem a férfiakat

Nem értem, mit akarnak tőlünk. Nőktől, úgy értem. Bővebben, úgy értem. Mert röviden és velősen értem én: AZT. Na de kéremszépen! Menten harmincötéves, ivarérett nő vagyok, elvárható tőlem (el is várom magamtól), hogy a világot, s így a férfiakat, ne redukáljam csak és kizárólag ARRA. Szóval amit nem értek, az a körítés. AZon kívül nem értek semmit.

Állj. Bővebben…

könnyűvérű

Olyan könnyű engem ágyba csalni! Az elmúlt héten háromszor is megesett, hogy ágyba bújtam. Délután. Több órára. Ma már egész napra is, akár. Aludni, olvasni. Arcpirító, de enni is. Ejnye, de jó nekem.

Nagy az Isten állatkertje. És színes.

Nagy hirtelen divatba kezdtek jönni mindenféle színes állatok. Előbb a kék bálna. Hajmeresztő. De semmi pánik, itt az ellenszer: a zöld elefánt. Anyám, borogass! Ez most valami vicc? Nevetnék, ha jó lenne. De nem az. Az se. Nem vicc. Vannak, akik ezt komolyan gondolják. Látom, mert görög a kék oldalon. A zöld elefánt. Én nem mondom, tényleg kell tenni valamit a kékbálnaság ellen. Ha nem is kollektíven, de egyénileg, saját háztájon mindenképpen. (Erről bővebben alább.) De azé’ ne beszéljünk zöldségeket, kéremszépen. Bővebben…

# ilyenek a nők: benyalják

Reggel tankolnom kellett. A kedvenc benzinkutamnál a kutasfiú elém tolt egy fagyit, március elsejei figyelmességként, csak hölgyeknek, csak férfiaktól, csak ma, (csak) mert mi (már csak) megérdemeljük. Bővebben…

Vannak elveim

Fontos, hogy az embernek legyenek elvei. Kordában tartanak, jótékonyan korlátoznak, irányt szabnak. Nos, nekem vannak elveim. Bővebben…

Most akkor hál’istennek?

Édesjóistenem, micsoda élete lehet(ett) annak, akiről – ha elmegy negyvenkilenc évesen -, azt mondjuk, jobb így. Mindenkinek jobb. És mindenki ezt mondja. Ő meg fogja magát, elmegy, és jól nem mond semmit. Hogy mondjuk milyen élete lett. De talán úgy is kell nekünk, mert hogy jövünk mi ahhoz, hogy most tudjunk róla bármit is, amikor már nem tudhatunk.

Készülj fel mindenre, és sodródj az árral…

… mert soha nem tudhatod, mibe torkollik – mondjuk – a csütörtök délutánod.

Mert járhatsz úgy például, hogy telefonon bejelentkezel a barátnődhöz, egy kis délutáni csevejre, a buszjegyedet is megveszed, majd mégis – valahogyan – az operában kötsz ki az életvitelszerűen külföldön tartózkodó távoli rokonoddal, ahol és akivel félrészegen megnézel egy egész, gyerekeknek szóló előadást. Vagy egész részegen egy fél*, gyerekeknek szóló előadást.

Utána edzésre azért még elmehetsz. De ne kuncogj, azért. Nem lesz(el) érthető. Még a barátnőd se fog(ja) érteni. S hiába, hogy az élet már csak ilyen. Mert mi van, ha csak a tied ilyen?

*ahol a gyerek az egész, az előadás a fél, indokolt esetben azonban a gyerek is fél(het)