ne légy tartalékos

P.-nak

Ne haragudj, nem vettelek komolyan. De elkezdtél beszélni. Én meg hallgattam a története(i)det. És most nekem is beszélnem kell. Köszönöm, hogy megosztottad őket velem, egyébként. Én nem akartam beleszólni. Hiszen a tied. De így egy kicsit az enyéim is lettek. Hát innen van az, hogy gondolkodom róluk. (És hát nekem is vannak történeteim.) Kapcsolatokról, amelyek nem működtek. De valahogyan függve maradtunk rajtuk, bennük. Ettől nem jártak le. Ugyanettől már nem, még nem, és mégsem kapcsolatok. Terhek. Vannak, és nincsenek, egyszerre. Valamennyire vannak, pontosabban. És ez a valamennyire, ez nekünk nem elég. Nem találjuk a helyünket. Keresünk, csapongunk, kapkodunk ehhez is, ahhoz is, dolgokhoz is, emberekhez is, de nem jön a megnyugvás. Tovább, tovább, tovább. Nem úgy tovább, hogy valahová. Hanem mindig csak el valahonnan. Egyre űzöttebbek leszünk. És nem érkezünk meg sehová. Mert nincs hová. Így nincs. Ez menekülés, nem valahová tartás. Az pedig nem az a helyzet, ahol jók a látási viszonyok. Csak vágtatunk át mindenen és mindenkin. Oldalra sem, előre sem látunk. Csak az van, ami mögöttünk van. Érzékeljük, de tisztán látni azt sem tudjuk. Mert mi háttal neki, beleveszünk a semmibe. Tovább, tovább, tovább. Ha elég sokáig, elég messzire futottunk már, akkor talán van megállás. De akkor rendszerint már ki vagyunk fulladva. Akkor sem megérkezünk, csak abbahagyjuk a futást. Feladunk valamit. És lehet, hogy nem azt, amit kellene.

Pedig te azt várod, hogy megérkezz. Megváltást. Kiteljesedést. A másiktól. Egy másiktól. Pedig te is teljes vagy. Valahol mélyen, biztosan. De most még tényleg nem. Most tényleg töredékes vagy, jól érzed. A teljességedben hinned kellene. Ott van a megérkezés is, a megváltás is. Csak magad válthatod meg magad, magad számára, magadban. Egyedül. De te félsz az egyedülléttől. Félsz, mert még nem próbáltad. Megtapasztalni, a maga nagyságában. Mert nagy. Felemelő, erőt adó, és igen, megrázó is. De nem ettől kell félni. Az a magány. Amitől félni jogos. És te magányos vagy. Úgy is, hogy percekre sem maradsz meg egymagadban. Úgy a leginkább. Mindig van valaki vagy valami, egyre csak érnek az impulzusok, lefoglalnak, és elvonják a figyelmedet. Magadról. Te meg pont azt keresed. Ugye, ezt mondtad? Igen, ezt. És tényleg meg kell találnod magad. És tényleg magadat kell megtalálnod. Míg ez meg nem lesz, más sem találhat meg téged. Addig minden rádtalálás-féle kudarcba fullad vagy csalás vádjával illethető. És neked kudarcból már elég. Csalni meg hozzád (is) méltatlan.

Nem lehet megspórolni az utat önmagadhoz. Nem érdemes, valójában. Persze, könnyűnek sem mondom. Mert fel kell piszkálni egy csomó sebet, s azok újra vérzeni fognak, pedig már úgy tűnt, begyógyultak. De nem, nem gyógyultak be. Csak megkérgesedtek. És előfordulhat, hogy millió sebből fogsz újra vérzeni, és szembe kell, hogy nézz azzal, hogy

nem vagy szeretve. Csak úgy tűnik. Azt mondod magadnak. Valaki azt mondja neked. Úgy teszel, mintha. Valaki úgy tesz, mintha. Mintha. Érzed, milyen erős ez a szó? Attól sok, hogy kevés. Mert ha valaki szeretne, ott lenne veled, neked. Ott feküdne és kelne például, úgy értem. Nem egyedül és nem más mellett. Melletted. Veled. És hiába mondod (és mondod, és mondod, de csak mondod), hogy ott vagytok egymásnak és mindig segíttek egymásnak és nem hagyjátok cserben egymást. (Sok)mindenen túl is. Meglehet, hogy valamennyire igen. És szép is. Csak hát a valamennyire és a mintha… Az ide sok. Merthogy kevés. Ez itt egy szolgáltatás, nem egyéb. És nem a korrekt fajtából. Mert a tét egy álom. A tied. Lehet, hogy az övé is, nem mondom. Mert nem tudom. De álom. És nem mindegy, milyen fajta. Hogy az-e, amelyiknek rokon szava az illúzió? Ha sakkban tart, de küzdésre nem sarkall, az lehet csak. Akkor meg csak kergetni lehet. Vagy az-e, amit megvalósítani ér? Hát kell ő neked? Ő kell neked? Akkor menj érte. Tedd magadévá. Éld meg. Kockáztass. Járj a végére. Tudom, félsz. Hogy ki fog derülni. Esetleg nem az, amiben ringatod magad. Hogy nem fog sikerülni. Értem. Megértem. De ez, így, ebben a formában siker? Nem, annak így esélye sem adott. Ez nem álom, ez csak félálom. És nem lehet félálomban teljes életet élni. Ha lehetne, teljes életet élnél. De nem. Tompulsz, gyűjtesz, hajtasz, futsz mindenfelé. Pótszereken élsz. Pót-őkön. Belekényszeríted őket a pótságukba. Nem látod őket. Nem őket látod. Nem jutnak el hozzád. Esélytelen(ek). Ahhoz képest. Ez megint kevés. Nem tudhatod, érted? Mert nem tudod ki vagy te, ki ő, kik ők. Úgy valójában, úgy értem. Túl sok homályfaktor. És csak egy módon deríthető fel. Ütköztetve a valósággal. Vagy-vagy. Igen vagy nem. Hidd el, a talánnál több. Nem egy sétagalopp, garancia sincs, a célkereszt sem biztos. De ott tiszta lesz a kép. De csak ott lesz tiszta a kép. Addig téged csak fognak. Kötnek. Addig te is csak fogsz. Kötsz. Pedig a szeretet nem ilyen. A vegytiszta, úgy értem. Azt csak és kizárólag megélni lehet. Azt nem lehet magad előtt tologatni. Az kéri a magáét. Nem mindig szépen, nem mindig kényelmesen. De megkerülhetetlenül. És te azt keresed. Ugye, ezt mondtad? Lehet, hogy nem mondtad, de mind azt keressük.

hogy te sem szeretsz. Őt sem. Mást sem. S ami a legrosszabb: magadat sem. Pedig (sok)mindent megteszel annak érdekében, hogy ne úgy tűnjön. Látszólag semmit nem tagadsz meg magadtól. Olyan az élettered, mint egy jól felszerelt játszótér. Mindened megvan benne. Sokmindenből gyűjteményed is van. Egyvalami hiányzik mégis: a békéd. Emberekből sincs hiány. Körül vagy bástyázva temérdek emberrel. Mindenkid megvan. Egyvalaki hiányzik: te magad. Amíg ezt el nem hiszed, be nem látod, marad a hiányérzet. Hogy ő hiányzik. Vagy a másik ő. Vagy egy másik ő. Pedig nem. Éppen te hiányzol. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy társul olyat tudunk fogadni, aki számunkra prototípus. Valahol, lényegi helyen olyan, mint mi. Mind ezt keressük. Csakhogy ehhez tudnunk kell(ene), milyenek is vagyunk. Hogy mi a prototípus. Amit keresünk. Meg kell lennie előbb annak a nagyon biztos pontnak, ahol te te vagy. Ahol pillanatokra bár, és nem mindig kimondva, de megsejted, megérzed, hogy ez én vagyok vagy én ez vagyok. Mert az a cél, hogy ezt az ént oldd fel egy másik énben. Hogy azt adhasd oda/meg a másiknak, ami és aki te vagy. És ezt neked az égadta világon senki meg nem mondhatja/adhatja, magadon kívül. Légy egyedül. Nincs más út. Ha van is más út, az a másé. Az neked tévút. Te a tiedet keresed. Ugye, ezt mondtad? Igen, ezt.

Pillants fel. Nem fog tetszeni, amit látsz. Nem szeretsz és nem vagy szeretve. Érezve sem, leírva sem szép. Akkor mégis hol éri meg így érezni, ezt írni? Hát ott, hogy ez igaz. És azt keresed, ami igaz. Mind ezt csináljuk. Kár pótszereken, pótembereken tengődni. És pótembernek sem érdemes lenni. Állj le egy kis időre. Te, magadtól. Ne azt várd, hogy valaki karjába vegyen és magához szorítva megállítson. És ne várd, hogy jön majd valaki, aki az eddig cipelt terheket megszünteti a jelenlétével. Hogy felülírja az eddigieket, emberből és élményből egyaránt. Emberként, és élményként sem képes rá. Nem lehet. Több szinten is bukta. Először a felszínen. Ennek nem így kell(ene) működnie. Nem szabad hagyni így működni. Jogosultság kérdése. Hogy jössz te ahhoz, hogy másokat összehasonlíts? Ők mások. Hozzád képest is, egymáshoz is, időben valamennyire önmagukhoz képest is. Ezt a másságot megtapasztalni, megérezni, meglátni, elfogadni nagyonis érdemes. De ráruházni nem. Elvárni sem. Mert áll szemben veled valaki. És te nem őt látod. Te azt látod, hogy ahhoz képest milyen. A ráruházott képhez, az elvárásokhoz, az emlékekhez, a reményeidhez képest. De az nem ő. Ez te vagy, de még nem a jó helyen. Mert amit nézel, azt fogod látni. És nem lesz jó. Mert nem a való lesz, azért. Aztán a mélyben is gond lehet. Még ott, a legelején. Hogy azt a valakit felül lehet írni. Egyrészt nem kell felülírni. Nem neked kell megtagadni és nem neked kell megtartani. Ez még mindig te vagy, és még mindig nem a jó helyen. Másrészt már felülíródott. Idő telt el azóta, hogy már nincs (nem úgy van), és azóta is élsz, és történnek veled dolgok és belépnek és kilépnek emberek az életedből és az életedben. Itt már jó helyen lennél. Itt már szükség is lenne rád. Mert amíg te nem vagy, jelenlét sem lesz. A mérce is te vagy. Az irány is te vagy. Te. Vagy. Ezt keresed. Ezt mondtad, ugye? Igen, ezt.

Most pillants magadba is. Nem fog tetszeni, amit látsz. Tartalékos vagy. Tartalékosokkal körülvéve. Toporogsz, magadban. Mennél is, maradnál is. Pedig vagy-vagy. Különben szétszakadsz. Rombolod magad. És rombolsz magad körül. És azt nem akarod, ugye ezt mondtad? Igen, ezt. Hát ne tedd. Állj meg egy pillanatra, számolj el tízig. Ahogy ebben a számban. Csak aztán menj tovább. De akkor menj tovább. És ne feledd az időt. Ne ragadj bele. Csak nézd. Az időt. A te idődet. Azt, ami akkor volt, amikor megéltél valamit. És azt, ami azóta eltelt. Nem csak azért, ami azalatt történt. Hanem mert olyan, mint egy függöny. Ami nem takar el mindent, és nem lehet rajta keresztül tisztán látni. Ott lebeg mostani közted és az akkori tapasztalatok között. Ne légy bújócskázó kisgyerek. Ebbe fáradsz bele, ugye ezt mondtad? Lehet, hogy nem mondtad, de láttam. Nem vagy te hibás. A függöny se az. De ne állj mögé. Ne húzd magad elé. Annyira nem takar, hogy ne találjanak rád. És te is kilátsz mögüle, csak nem tisztán. És a tisztánlátás az, amiről én itt (és ott, neked) beszéltem. Hogy ez az, amin múlhat az igazi egymás felé fordulás, ember és ember között. Mert annyian állunk egymás mellett, és markoljuk magunk körül a függönyt, esélyt sem adva arra, hogy tisztán lássuk egymást. Hogy lássuk egymást. És magunkat. Azt hisszük, hogy nekünk is, másnak is, jól áll a függöny. Olykor tényleg. Olykor kell a homály, ha nem akarunk megvakulni. Olykor jó meghúzódni a függöny mögött. Csak vergődni, azt nem érdemes. Magadra fogod húzni, rád fog szakadni, azért. Hát húzd el. Nem mondom, hogy ne félj. Félj. Félve húzd el. De adj esélyt. A tisztánlátásra. Magadnak. Higgy nekem, jár neked. S hogy mért higgy nekem? Mert én úgy mondom mindezt neked, hogy közben magamnak is mondom.

ne légy tartalékos” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s