a jó történetté mesélés képessége

Az élet események láncolata. Ez(ek) előbb-utóbb, de mindenképpen történetekké válnak. Komoly szakirodalma van ennek a témának, nem én/itt fogom megmondani a tutit. De ahogy visszatekintek a saját életemre, történetalkotói szokásaimra, ahogy összeáll egy történet, úgy… nos, összeáll egy történet. Rájöttem, hogy

nekem az események jó történetté mesélése a szupererőm. Bármilyen szart arannyá mesélek, ha más nem, a magam számára. Nyilván, amikor éppen benne ülök a szarban, akkor ezt ritkán és alig hiszem el magamról. De olykor még olyankor is látom, ebből mekkora sztori lesz. Majd egyszer, nyilván. Kimegy a blogra, megbeszéljük egy kávé mellett a csajokkal, elkuncogjuk D.-vel esténként, telefonon. És derülünk azon, hogy én (m)ilyen/olyan/amolyan vagyok és hogy velem mik meg nem történnek. K. szokta mondani, hogy imádja követni azt a szappanoperát, ami nekem az élet, és bár együttérez velem, mindig várja a következő epizódot. Persze tudom, hogy mennyire meghatározó tényező az idő, abszolút partner: rásegít az élek lecsiszolására, políroz, kerekít, perspektívába helyez, új színbe von, hozzáad, elvesz, a végeredmény pedig kerek. Egy szép kerek történet. Amiből ki se látszik, hogy egykor majd beledöglöttem a történésbe. De nem háríthatom mégsem a felelősséget. Én agyalok, én törpölök, én mesélek, majd én élek a szép kerek történeteimmel tovább. Nekem az események jó történetté mesélése a szupererőm.

nekem az események jó történetté mesélése a rákfeném. Bármilyen szart arannyá mesélek, ha más nem, a magam számára. Mert én olyan nagyvonalú vagyok. Hogy engedem a szitán kihullani a szenvedés, a szorongás, a megaláztatás, a sebzettség, a kellemetlenség érzetét, hogy aztán ott merengjek (mindig utólag) egy történeten, amely szép (lett). Szép, mert feljavított. Szép, de nem a teljes való. Nem gátol meg abban, hogy a következő útelágazásnál ne zúzzak be újra a susnyásba. Újra és újra kikövezem magamnak a zsákutcákat, szép kerek történetekkel, hogy aztán újra és újra meglepődjek, ha falnak csattanok. Paff. Nem volt az olyan rossz, mondom magamnak, ha előveszem utólag a történetet. De, olyan rossz volt. Érteni vélem közben, hogy mi itt a mozgatórugó(m): nem kellene megkeseredni, belesavanyodni, becsavarodni abba, ami nekem az élet. Hát mesélek magamnak egérutat. Nekem az események jó történetté mesélése a rákfeném.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s