el

– Várj meg! – kiáltottam magam után, de aztán láttam, ahogy elhúzok a kanyarban vagy a messzi távolban vagy ahogy tetszik. És akkor arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy még láttam, ahogy elhúzok a kanyarban vagy a messzi távolban vagy ahogy tetszik, mert egészen úgy tűnt, hogy egy 1988-as évjáratú, mélyvörös, meggyszín vagy ahogy tetszik Chrysler Le Baron kabrióban ültem.

– Legalább integethettem volna… – gondoltam még hozzá, de ez már azután volt, hogy láttam, ahogy.

Miért jó tökös csajnak lenni?

Mert tökönszúrhatod magad egy olyan nap után, mint a mai. Mit nap! Hét! Mit hét! Hónap! Cifra november, az egyszer biztos. Már úgy kezdődött, ahogy a hónapok végződni szoktak, rendszerint. Vagyis pénz nélkül. Sebaj, van pálinka. Nosza, töltök a teámba. (Igen, oda. Szoktam. Nem elrejtésképpen, hanem mert finom.) Előbb egy pohárral tisztán. Mit pohárral! Üvegből! Korty. Bővebben…

Anyám, borogass!

Tegnap cserbenhagyott az autóm a város egyik legforgalmasabb, totál bedugult útvonalán. A villamossíneken. Gáz. Két ember segített. A villamosvezető, aki kitolta az autómat a járdára, mert így továbbmehetett. És egy ex, aki autómentő kontaktot küldött, mert őt hívtam fel. (Gáz.) Az anyám is segített, ímmel is, meg ámmal is. (Gáz.)

Ma lett egy új ismerősöm a kék oldalon. Fontosnak tartotta megosztani velem, hogy ezelőtt mintegy 20 évvel éppen előtte szálltam fel a buszra, mire ő wow. És azóta is. Mellesleg hány éves a kislányom?

Wow. Nem, hogy azt nem értem, hová tart ez a világ, hanem azt sem, hová tartok én. Hacsak nem ki. (Há’ ki, há’ én.)

Lapzárta utáni értesülés: az autó nem halt meg, csak üzemanyag nélkül maradt. Wow. Engedd meg, hogy gratuláljak.