Komfortzóna

Hogy az élet azon túl kezdődik. Neszeneked, közhely. Ez van. De tényleg. Emlékszem, mikor léptem ki a sajátomból. Már négy éve. Vízválasztó volt. Tényleg víz, vízben történt. (Mesélem, mindjárt.) Érzékeltem, hogy súlya van a pillanatnak. Persze fogalmam sem volt, mi következik. Csak tudtam, valaminek vége. A házasságomnak.  Azóta tudom, a komfortzónának is. Kiléptem. Mit léptem, úsztam! Szóval az úgy volt, hogy voltegyszerholnemvoltBővebben…

34 lettem, mire kiderült, mit szeretek.

Két éve írtam. Vannak dolgok, amelyek nem változnak. Az életkorom, az mondjuk nem tartozik közéjük. De az is valami: a változás is állandó.

A függőágyat. A függetlenséget.

Ha egyedül lehetek. Ha lehetek egyedül.

A narancssárgát: ruhában, Napban, virágban. A barnát: (saját) bőrben. Jó bőrben lenni. Jó barnában.

A tisztát. Ágyneműben, tekintetben, ügyben.

A csokoládét. Pont, mint Gombóc Artúr. Gombóc Artúrt nem, mert elszereti előlem a csokoládét.

Az estét. Néha a reggelt, ha késő.

A releváns, a hiteles szavakat. Használni. S ami mögöttük van.

Szembemenni. A nappal. A megszokással. A sajátommal. Is.

Zenét, zenét, zenét.

Azt, hogy nincs tanulság.

A túrós-szalonnás nokedlit.