amit a madridi reptéren még nem lehetett tudni…

… hogy mindaz, ami velem Peruban történt, az hogyan fog lecsapódni. 2017 nyarán kerek egy hónapot töltöttem Peruban, ebből bő két hetet Tarapoto mellett, az Oka Wasi központban, ahol többek között ayahuasca szertartásokon vettem részt. Az előzményekről itt, jelszóval védve. (A jelszó kérhető, akár kommentben is.) Akkor, ott, a madridi reptéren még csak azt tudtam, hogy bő fél óra múlva indul a gépem hazafelé, és a gépen lesz egy távoli ismerősöm is, akivel épp a madridi reptéren futottam össze, ugyanarra a gépre váltván jegyet. Tudta, de mondtam is, honnan jövök. Kérdezte, hogy  akkor most megváltozott-e az életem, és miben. Nem jöttem zavarba a kérdéstől. Gyanúsan nem jöttem zavarba. Kételkedtem. A kérdés relevanciájában, az élet megváltozásának lehetőségében. Az élet megváltozása – legjobb tudásom és eddigi tapasztalatom szerint, esetleg általában – nem így megy. Ámbár, az már ott és akkor is tudható volt, hogy perui utam meghaladta eddigi minden és legjobb tudásomat, tapasztalatomat, a világról és önmagamról egyaránt. (Eddigi) életem nagy utazása volt, külsőleg-belsőleg, és ez tudott volt a madridi reptéren is. Ha valami, hát ez tudott volt. Aztán lassan kitelik egy év, mióta haza- és visszarázódtam. Vajon? Az év kitelik, ebben nincs hiba. De vajon honnan hova rázódtam, mi az irány? És vajon mi tudható most, szinte egy évvel a madridi reptéren váltott udvarias pár szó után? Mert azért időközben történt egy s más, valójában folyt tovább az életem. És bármily meglepő, más lettem. Ugyanaz is vagyok, de más is. Nem tudom, odakintről mi látszik mindebből, de odabent teljes a bizonyosság, ma már tudom, … Bővebben…

A hétvégék ízei

  1. Amikor semmi. Pizsama. Az elnyűttebbek közül. Jó az. A kávéfőzés a maximum. Nem történik semmi. Sem. Levél: olvasatlan. Hívás: elutasítva. Kezdeményezésről szó sem lehet. Még monológ sem. Bólintás. Ha. Nem veszem fel, átlépek rajta. Majd. Hétfőn is ráér. Valamelyik hétfőn. Csak semmi meglepetés.

 

  1. Amikor minden. Az elmaradások. A porszívózás. Igen, a sarkokból is. Módszeresen, rendszerben. Ezt is. Meg ezt is. No meg még ezt is! Hogy ez múltkor mért nem ment?! A szennyest is. Most különválogatva. Előkezelve. Extra öblítéssel. Még a ruhacsipesz színét is a ruhához igazítva. Szárító szélére a nehezebb darabok. Kirázva. Bár vasalva is lesz. Jaj, ez nincs a helyén! Ne is oda, átszervezem. Ezt ide, ezt meg ide. Végre, ennek is megkerült a helye. Mondd nyugodtan, figyelek. Csak megírom közben ezt az e-mailt. Befizetem ezt a számlát, hétfőn esedékes. Csak semmi meglepetés.

 

  1. Amikor bármi. Fellépés a Kiscsillaggal egy fesztiválon. (Lovasi nem tud róla. Még.) Na és, ha még előtte ezt is? Legfeljebb csak a végére érek oda. Mért ne mennék egy nappal korábban? Olyan blúz, még olyanabb szoknyával. Ami csak olyankor viselhető (külön-külön sem, hát még együtt!), amikor ilyen bármi van. Össze is, vissza is, össze-vissza is. Akár. Jó lesz még a tegnapi nadrág, kiadja a formát. De az is lehet, hogy lesz ma új nadrág. Vagy frizura. Vagy smink. De milyen! Vagy pont, hogy semmilyen! Miért, mindig? Ennek nincs helye? Pont azért! Hú, s egy tetoválás? Mikor, ha nem most? Igen, sminkben alszom. Így, pizsama nélkül. Jaj, ez kényes téma! Beszéljünk róla, simán! Mért ne olvasnék tudományos-fantasztikust? Csak mert eddig nem? Mikor, ha nem most? Majd tankolunk útközben. Majd elalszunk az autóban. Csak semmi meglepődés!