A csalódás anatómiája

Úristen, ezt nem lehet megszokni. A keserűséget, a fájdalmat, a döbbenetet. A csalódást, bármilyen természetű legyen is az. Bármiben, bárkiben, beleértve magamat is. Nekem legalábbis nem megy. Mond(hat)ják az okosok, a brittudósok, az ezoterikusok, a sámánok, a barátok, és mantrázhatom magam magamnak is, hogy lehet rá készülni, rajta dolgozni, gyúrni rá, de nem megy, mit mit csináljak, ha nem megy. Ha lehetne se tanulok a magam hibáiból. Bővebben…

nagy szavak

Amolyan varázsszavak. Számomra, legalábbis. Átlendítettek nehézségeken, legalább már egyszer. Mondom vagy mondták nekem. Van mögöttük egy történet mindig, de az bennük a szép, hogy az egyszeri, alkalmi voltukon túlmutatnak, velem maradtak, élni tudok velük.

Bővebben…

A tükör felelőssége

A tükröd hazudik. Nehogy elhidd, hogyha másnak láááát Ó, mekkora nagy kedvencem volt éveken át, megboldogult lánykoromban! Minden szava szívemet dobogtatta, hajamat lobogtatta, és hittem, ó, hittem, hogy az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy. Én nem mondom, az élet most is szép (ha éppen az), és én is tudok az lenni (ha éppen), de látom ám reggel – olykor – azt is, ha nem. Bölcsebb lettem (khm), racionálisabb, tapasztaltabb. Öregebb mindenképpen. A reggeli(s) széphez kell már a kávé, aztán meg a smink, ez van. Nem gond. (Hjaj, ha csak ennyi lenne a gond.) Nem erről leend itt szó. Hanem a tükörről. Egy reálisabb árfolyamon. Arról, hogy van-e a tükörnek felelőssége, és ha van, miért nincs. Bővebben…