nagy szavak

Amolyan varázsszavak. Számomra, legalábbis. Átlendítettek nehézségeken, legalább már egyszer. Mondom vagy mondták nekem. Van mögöttük egy történet mindig, de az bennük a szép, hogy az egyszeri, alkalmi voltukon túlmutatnak, velem maradtak, élni tudok velük.

Bővebben…

Vekerdy Tamás halálára

Ha igazán nagyra akarsz nőni, hallgasd meg, mit mondanak a gyermekek. Ne légy (már annyira) felnőtt, mert kicsi maradsz.

A tükör felelőssége

A tükröd hazudik. Nehogy elhidd, hogyha másnak láááát Ó, mekkora nagy kedvencem volt éveken át, megboldogult lánykoromban! Minden szava szívemet dobogtatta, hajamat lobogtatta, és hittem, ó, hittem, hogy az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy. Én nem mondom, az élet most is szép (ha éppen az), és én is tudok az lenni (ha éppen), de látom ám reggel – olykor – azt is, ha nem. Bölcsebb lettem (khm), racionálisabb, tapasztaltabb. Öregebb mindenképpen. A reggeli(s) széphez kell már a kávé, aztán meg a smink, ez van. Nem gond. (Hjaj, ha csak ennyi lenne a gond.) Nem erről leend itt szó. Hanem a tükörről. Egy reálisabb árfolyamon. Arról, hogy van-e a tükörnek felelőssége, és ha van, miért nincs. Bővebben…

hjaj, a nők…

Nem is volna semmi baj a női emancipációval -, sóhajtja a fiatal (férfi) kolléga -, ha hagynák a nők irányítani magukat.

Hát, hogy neki milyen igaza van…

Mert honnan is tudhatnánk, különben, mi nők, hogy a saját utunkon járunk, ha nem tévedtünk volna el annyiszor, – férfiak nyomán?

Köszönöm nektek, férfiak az életemből…

…hogy. Itt következhet (-ne) egy szép, szívbemarkoló, kellően nyálas felsorolás. Arról, hogy. Azzal zárulhat (-na), hogy de tényleg.

Tényleg.

De.

Nem mellesleg, le vagytok szarva.

Petíció a tisztelet beszüntetéséért

Ó, hogy tud az engem irritálni! Igen, ez a jó szó rá. A tisztelet, engem, irritál. Nem lányos zavaromban leszek irritált. Tényleg zavar. Nem, nem az a fajtája, amelyik alanyi jogon jár nekem. Mint mindenkinek. Igen, nekem is jó, ha emberhez méltó módon szólnak, nyúlnak hozzám. Nem attól jövök ki a sodromból. Hanem attól, ha valami helyett tisztelnek. Hanem attól, ha valami helyett kapok tiszteletet. Egyik sem, másik sem jó nekem. Lehet, hogy a baj is velem van. De van. Bővebben…

kis nyelvtani segítség továbblépésekhez

“Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást – akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel – és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni – és elengedni.” (Müller Péter)

Nálam ma ez verte ki – sikeresen – a biztosítékot. Nem először, és nem is utoljára. És még csak szegény Müller Péter sem tehet róla. Másoktól is hallottam már sem tudom elfogadni. Nem az a baj, hogy ő mondja. Az se, ahogy mondja. Nekem pont nem jön be, egyébként. De ez legyen az én bajom. Nem mindenki háklis olyanokra, mint a titok, mágia, Természet vagy Isten. Én most egy másik szóra cuppanok. Arra is háklis vagyok, nem mellesleg. Az elengedés. Na, az. Nem tudom, hogyan kell csinálni az elengedést. Még azt sem tudom, hogyan lehet csinálni az elengedést. Csak tapasztalom, ahogyan nem lehet. Hát így: Bővebben…