Jeff Buckley: Hallelujah

Ezt a feldolgozást, pont ezt. Hallgatom most és mindörökké. Ámen.

Annyi minden miatt! Ennek a dalnak az életemben már története van. És én azt most elmondom. Vigyázat, töredékes! Bővebben…

hjaj, a nők…

Nem is volna semmi baj a női emancipációval -, sóhajtja a fiatal (férfi) kolléga -, ha hagynák a nők irányítani magukat.

Hát, hogy neki milyen igaza van…

Mert honnan is tudhatnánk, különben, mi nők, hogy a saját utunkon járunk, ha nem tévedtünk volna el annyiszor, – férfiak nyomán?

amit a madridi reptéren még nem lehetett tudni…

… hogy mindaz, ami velem Peruban történt, az hogyan fog lecsapódni. 2017 nyarán kerek egy hónapot töltöttem Peruban, ebből bő két hetet Tarapoto mellett, az Oka Wasi központban, ahol többek között ayahuasca szertartásokon vettem részt. Az előzményekről itt, jelszóval védve. (A jelszó kérhető, akár kommentben is.) Akkor, ott, a madridi reptéren még csak azt tudtam, hogy bő fél óra múlva indul a gépem hazafelé, és a gépen lesz egy távoli ismerősöm is, akivel épp a madridi reptéren futottam össze, ugyanarra a gépre váltván jegyet. Tudta, de mondtam is, honnan jövök. Kérdezte, hogy  akkor most megváltozott-e az életem, és miben. Nem jöttem zavarba a kérdéstől. Gyanúsan nem jöttem zavarba. Kételkedtem. A kérdés relevanciájában, az élet megváltozásának lehetőségében. Az élet megváltozása – legjobb tudásom és eddigi tapasztalatom szerint, esetleg általában – nem így megy. Ámbár, az már ott és akkor is tudható volt, hogy perui utam meghaladta eddigi minden és legjobb tudásomat, tapasztalatomat, a világról és önmagamról egyaránt. (Eddigi) életem nagy utazása volt, külsőleg-belsőleg, és ez tudott volt a madridi reptéren is. Ha valami, hát ez tudott volt. Aztán lassan kitelik egy év, mióta haza- és visszarázódtam. Vajon? Az év kitelik, ebben nincs hiba. De vajon honnan hova rázódtam, mi az irány? És vajon mi tudható most, szinte egy évvel a madridi reptéren váltott udvarias pár szó után? Mert azért időközben történt egy s más, valójában folyt tovább az életem. És bármily meglepő, más lettem. Ugyanaz is vagyok, de más is. Nem tudom, odakintről mi látszik mindebből, de odabent teljes a bizonyosság, ma már tudom, … Bővebben…

Út/levél Peruba

Megyek Peruba. Ott fogok tölteni egy, egész hónapot. Saját indíttatásból, saját költségen, saját magamért. És most meg kell indokolnom, hogy miért megyek. Kérik tőlem, akikhez megyek. Kérhetnének kettőt s könnyebbet. De ők ezt kérik. Pedig amikor eldöntöttem, hogy megyek, csak annyit tudtam, hogy jó lenne lemenni a térképről. Akkor pont olyanom volt. S mivel földrajztudásom nem jelentős, Peru eléggé lentnek tűnt a térképről. Itt akár pontot is tehetnék. Az indok elmondatott. Nem hazudnék. De nem lennék egészen őszinte sem. Így hát mondom tovább. Hogy a véletlenek (mér’, vannak?) spontán összjátéka közepette mégiscsak többről lett szó. Akkor még csak annyit tudtam, hogy van ez a cikk, és ez a lány a cikkből, és ez wow, és én ezt megnézném magamnak. Csak aztán az is kiderült, hogy én tényleg elmegyek. És ez is wow. Még az is, hogy repülőjegyet vettem Limáig s vissza. És akkor már miért ne írnék magamról is? Mert engem ott közben várni kezdtek. Készülnek rám. És ez megint csak wow. És az is, hogy tényleg sose lehet tudni, miből mi lesz. Ebből például blogbejegyzés. Érdekes fejlemény. Érdekes kaland lett. Két napot szöszöltem ezzel a szöveggel, hogy aztán ne mondjak semmi újat magamról. De aztán megszövegeztem magam. És hogy még érdekesebb legyen, mindezt úgy, hogy nem szeretném, ha bárki elolvasná. Úgyhogy íme az első jelszavas bejegyzés. És a jelszó nem adatik meg. Csak ha kéretik. Telefonon, e-mailben, személyesen, szépen, bárhogy. De tőlem. Ha gonoszkodni akarnék, azt mondanám, meg kell indokolni. De nem akarok. És így nem kell indokolni. Csak kérni. És megadatik. Vagy nem. Hiába, nincs igazság, csak béke. És akkor a bejegyzés: (a)ki vagyok.

Komfortzóna

Hogy az élet azon túl kezdődik. Neszeneked, közhely. Ez van. De tényleg. Emlékszem, mikor léptem ki a sajátomból. Már négy éve. Vízválasztó volt. Tényleg víz, vízben történt. (Mesélem, mindjárt.) Érzékeltem, hogy súlya van a pillanatnak. Persze fogalmam sem volt, mi következik. Csak tudtam, valaminek vége. A házasságomnak.  Azóta tudom, a komfortzónának is. Kiléptem. Mit léptem, úsztam! Szóval az úgy volt, hogy voltegyszerholnemvoltBővebben…