A tükör felelőssége

A tükröd hazudik. Nehogy elhidd, hogyha másnak láááát Ó, mekkora nagy kedvencem volt éveken át, megboldogult lánykoromban! Minden szava szívemet dobogtatta, hajamat lobogtatta, és hittem, ó, hittem, hogy az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy. Én nem mondom, az élet most is szép (ha éppen az), és én is tudok az lenni (ha éppen), de látom ám reggel – olykor – azt is, ha nem. Bölcsebb lettem (khm), racionálisabb, tapasztaltabb. Öregebb mindenképpen. A reggeli(s) széphez kell már a kávé, aztán meg a smink, ez van. Nem gond. (Hjaj, ha csak ennyi lenne a gond.) Nem erről leend itt szó. Hanem a tükörről. Egy reálisabb árfolyamon. Arról, hogy van-e a tükörnek felelőssége, és ha van, miért nincs. Bővebben…

Hahó, Öcsi!

A lányom ma megírta a levelet az angyalnak. Ez lett talán a legszebb levél, amit valaha olvastam.

És nekem (ma) olyan napom volt, hogy csak harminc másodpercet bírtam rászánni, míg lefotóztam.

Hát élet ez?

Igen.

hjaj, a nők…

Nem is volna semmi baj a női emancipációval -, sóhajtja a fiatal (férfi) kolléga -, ha hagynák a nők irányítani magukat.

Hát, hogy neki milyen igaza van…

Mert honnan is tudhatnánk, különben, mi nők, hogy a saját utunkon járunk, ha nem tévedtünk volna el annyiszor, – férfiak nyomán?

Nem ők tehetnek róla

Benned van a hiba. Ahogyan benned van a boogie is. Meg a lehetőség. És az erőforrás. Mindened megvan. Akkor is, amikor úgy érzed, le vagy szakadva. Tőlük, hozzájuk képest, akik nem szenvednek, akiknek mindenük megvan, akik (nálad) boldogabbak, akiknek jobb a sor(s)uk, szebbek, jobbak. Pedig nem, nem jobbak. Csak jobban vannak. Nos, az viszont az ő érdemük. A te nyomorúságodról, ha éppen úgy van, arról nem ők tehetnek, Bővebben…

amit a madridi reptéren még nem lehetett tudni…

… hogy mindaz, ami velem Peruban történt, az hogyan fog lecsapódni. 2017 nyarán kerek egy hónapot töltöttem Peruban, ebből bő két hetet Tarapoto mellett, az Oka Wasi központban, ahol többek között ayahuasca szertartásokon vettem részt. Az előzményekről itt, jelszóval védve. (A jelszó kérhető, akár kommentben is.) Akkor, ott, a madridi reptéren még csak azt tudtam, hogy bő fél óra múlva indul a gépem hazafelé, és a gépen lesz egy távoli ismerősöm is, akivel épp a madridi reptéren futottam össze, ugyanarra a gépre váltván jegyet. Tudta, de mondtam is, honnan jövök. Kérdezte, hogy  akkor most megváltozott-e az életem, és miben. Nem jöttem zavarba a kérdéstől. Gyanúsan nem jöttem zavarba. Kételkedtem. A kérdés relevanciájában, az élet megváltozásának lehetőségében. Az élet megváltozása – legjobb tudásom és eddigi tapasztalatom szerint, esetleg általában – nem így megy. Ámbár, az már ott és akkor is tudható volt, hogy perui utam meghaladta eddigi minden és legjobb tudásomat, tapasztalatomat, a világról és önmagamról egyaránt. (Eddigi) életem nagy utazása volt, külsőleg-belsőleg, és ez tudott volt a madridi reptéren is. Ha valami, hát ez tudott volt. Aztán lassan kitelik egy év, mióta haza- és visszarázódtam. Vajon? Az év kitelik, ebben nincs hiba. De vajon honnan hova rázódtam, mi az irány? És vajon mi tudható most, szinte egy évvel a madridi reptéren váltott udvarias pár szó után? Mert azért időközben történt egy s más, valójában folyt tovább az életem. És bármily meglepő, más lettem. Ugyanaz is vagyok, de más is. Nem tudom, odakintről mi látszik mindebből, de odabent teljes a bizonyosság, ma már tudom, … Bővebben…

Ha nagy leszek, Aneli leszek

Mostanában egyre gyakrabban gondolok Anelire. Nem is tudom, egyáltalán így írja-e a nevét. Azt se, hogy él-e még, és hol. (Habár, ezt de. A történeteiben, bennem. A történetei bennem.) Aneli: egy nő. (Simán.) Aneli: egy fogalom. (Valójában.) Bővebben…