Még mielőtt szivárványszínűt káprázna a szemetek, szólok, hogy a csaj én vagyok. Én nem mondom, korábban is jóban voltam magammal, nagyvonalakban. De most valami történt. (Nagy vével. Lásd alább.) És az van, hogy fogalmam sincs, mi. Próbáltam megfogni a dolgot innen is, onnan is, de nem megy. Két héten keresztül kerestem a (vagy legalább egy) szót rá. Nincs. Igaz, arra se jöttem rá, mire keresek szót. (Kapaszkodjatok meg: zenét se találtam rá. Pedig én az a csaj (is) vagyok, akinek mindenre van egy száma. Volt, na.) De ritmus, tempó kérdése. Új. Volt/van nekem egy ritmusom. Nem mondom, hogy könnyű ráhangolódni, néha magam is kiesek belőle. Lélegzetvételnyi szünetek állnak be. Majd vissza. De mindig vissza, a sajátba. Ismerős minden taktusa. Mint egy metronóm. Amire rímel az autonóm. Állítható, de mérhető. Ő is, vele is. Na itt lett valami. Valami jó. Más.
Nem jutottam semmire. De mondom, hol és mikor futottunk össze. De ti ne keressétek. Megfogni pláne ne próbáljátok. Nem fog menni. Mert nekem se megy.
függőágy 